„Csekovszky Árpád a modern magyar kerámia vezető mestereinek egyike, akinek látásmódja, formakultúrája, személyiségének etikája évtizedek óta meghatározó hatással van keramikusaink fiatalabb korosztályaira. Munkássága köti össze a modern magyar művész kerámiát kialakító Gádor István - Gorka Géza - Kovács Margit nemzedék tagjait a népes, több mint százfős új nemzedékkel.”
Brestyánszky Ilona 1995.

„Agyag, tűz és ember szövetsége még a késői jégkor vadászainál kezdődött. Azóta mintegy harmincezer év telt el és a cserép művészei szünet nélkül dolgoztak. E ... művészetté nemesedő mesterségnek egyik magyar kiválósága Csekovszky Árpád. Benne jövő felé mutató igénnyel egyesül mindaz, amit mesterségének hatalmas múltja megteremtett, mindaz, amit gazdag egyénisége hozzá adott.”
László Gyula 1978.

„A szó szoros értelemben archaikusak Csekovszky Árpád mázatlan, durva, téglavörös samott felületű kerámiái úgy, hogy egyben korszerűek és egyéniek. Szellemükben és arányaikban az etruszk és görög-római kultúrát idézik....”
Koczog Ákos 1975.

„Igazi élvezetben volt részem, a kiállított anyag mély művészetet, emberi érzéseket tolmácsol. Boldog ember vagy.
Ölel és gratulál Barcsay Jenő”

1978. Csekovszky Árpád igazi jó ember volt - mint művész, mint családfő, mint közéleti ember..... Mindenki megszerette és tisztelte aki kapcsolatba került vele, illetve megismerte.

A Baranya megyei Csikóstöttösön, tanító családba született. 1939-ben költöztek Rákosligetre. A Budapesti Szépmíves Líceumban /ma Képző és Iparművészeti Szakközépiskola / érettségizett 1950-ben. Még ebben az évben felvették az Iparművészeti Főiskolára, kerámia szakra. 1956-ban - Borsos Miklós és Gádor István tanítványaként - dicsérettel diplomázott. Később a főiskola tanára, a kerámia szak vezetője lett.

1963-ban Munkácsy-díjat, 1977-ben Érdemes Művész kitüntetést kapott.1996-ban Budapest XVII. kerület Önkormányzata megválasztotta Rákosmente Díszpolgárává. Alapító tagja, majd elnöke volt az 1992-ben újjá szerveződött Rákosligeti Polgári Körnek. 1996-ban - készülődve Rákosliget fennállásának 100. évfordulójára, a következőket mondta:
„Szeretném, ha valami egyszerű emlékkövet fölállítanánk itt, Ligeten, valami jelet, ami hálaadás és emlék, hasonlóan a régi útmenti feszületekhez. Vissza kéne állítani ezeket az egyszerű dolgokat, nagyobb hatása lenne, mint a hadonászó nagy emlékműveknek.”
/Rákosvidék, 1996./

Sajnos az emlékkő avatását nem érte meg, 1997-ben elhunyt, de gondolatai, embersége, szeretete, belevésődött a sziklatömbbe.